Javítókódot két esetben kaphatott, amire a válasz SMS is utal.

    1.  Hibás azonosítót küldött
        Mivel hibás azonosítót küldött, emiatt nem tudtuk kiválasztani a kívánt szolgáltatást.
	Ebben az esetben kérjük ellenőrizze azon a honlapon, ahonnan a szolgáltatást választotta, hogy milyen formátumban kell 
	az SMS-t elküldeni! Utána ennek megfelelően tudja javítani az SMS-t.
	(Ha ugyanazt az azonosítót írja ide is, mint amire a javítókódot kapta, az itt is hibás lesz.)

    2. Ha a kért szolgáltatás átmenetileg nem üzemel.
	Ebben az esetben jó az SMS-ben elküldött üzenet, de a küldés idején nem volt elérhető a szolgáltatást nyújtó szerver.
	Ezen az oldalon próbálja meg esetleg néhány órás szünettel beváltani a kapott kódot a korábban elküldött SMS-el.
	Ha végképp nem sikerül, akkor a szolgáltatás nyújtójával vegye fel a kapcsolatot. Honlapján megtalálja az elérhetőségét.
	

    A javító kód mezőbe az SMS-ben kapott javítókód írandó, ami sikeresen csak egyszer váltható be.
    Az SMS mezőbe pontosan azt az azonosítót illetve szöveget kell megadni, amit az SMS-ben eredetileg is el kellett volna küldeni.
    Ha valamit üzenni szeretne, akkor azt a szolgáltatást nyújtó oldalon teheti meg. 
    
    A lentebb beírt szöveget EMBER NEM OLVASSA. (Nem itt kell szolgáltatást kérni, lemondani, módosítani.)




Hibás sms javítása!
Javító kód:
Küldendő sms szövege: